Ónod község honlapja - Atilla Sólymai Íjászegyesület
Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználó név
Jelszó *
Emléklezz rám

Atilla Sólymai Ónod-Nyékládháza Hagyományőrző Íjász Egyesület

Az Úr 2010. esztendejének Magvető havában (október) alakult meg az egyesületünk. 17 fő (ónodi  és nyékládházi lakos)  nyilvánította ki akaratát, hogy ebben az új egyesületben kívánja a már korábban megismert történelmi íjászatot és az ehhez kapcsolódó hagyományőrzést folytatni. Folytatni, hisz mindannyian a Nyékládházi Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai voltunk. Sokunk ebben az egyesületben ismerkedett meg az íjászat alapjaival, a honfoglaló őseinkre jellemző viselettel, eszközeikkel, fegyvereikkel. Ezért mindenképp köszönet illeti az NYHIE tagjait, kiemelkedő személyiségeit.

Az ott megkezdett utat kívántuk folytatni, de a saját eszközeinkkel. Az alapító tagokat és az azóta hozzánk csatlakozni szándékozókat úgy ismertem meg, hogy rendkívül leleményes, jó szándékú, segítőkész emberek. Az elmúlt közel két évben a létszámunk megközelíti a 40 főt. Ezen időszak alatt sikerült kitörnünk az ismeretlenség homályából. Köszönhető ez annak, hogy számtalan előadást, tanfolyamokat szerveztünk. Nem egy - a településeken rendezett - eseményen tartottunk íjászbemutatókat, ezzel is sok helyi lakossal megismertetve ezt a nagyszerű sportot, kikapcsolódást jelentő szórakozást.

Az ASONY név hamar ismerősen csengett az íjászberkekben is, hisz számtalan versenyen jelentünk meg képviselve településinket és büszkén mondhatjuk, hogy mindig volt, aki éremmel tért haza közülünk. Nem csak a versenyeken való részvétellel vívtunk ki elismerést, hanem az általunk szervezett események is öregbítettek az egyesületünk és a települések hírnevét. A Muhiban és az Ónodi várban rendezett versenyek mára szinte fogalommá váltak.

 

Az egyesületünk életét, rendezvényeinket nyomon követhetik honlapunkon az  atillasolymai.hu címen

 

Pongrácz István