Ónodi "Török"-Kastély

Részletek

Kategória: Történelem

Közzétéve: 2013. február 28. csütörtök, 21:38

Írta: Tarnóczi József

Az Ónodi „Török” kastély históriája

A kastély építésének idejét homály fedi, de több adat is arra utal, hogy eredete a Rákócziak koráig nyúlik vissza.

Rákóczi család

Az Ónodi uradalom 1595-ben kerül Rákóczi Zsigmond kezébe, aki gróf Forgách Zsigmondtól vásárolja meg 32.000 Ft-ért. A Rákócziak birtokba iktatása 1603. április 19-én történt meg. Mindez ekkor pusztán Ónod várát jelentette.

 A 17. század első felében egyre több birtokos építetett-, védelmi célra megfelelő, de kifűthetetlen, huzatos, lakásra kevésbé alkalmas várbéli palotája mellett, kényelmesebb lakóépületet. 1600-as évek első éveiben kezdték építeni a sárospataki Vörös toronyhoz kapcsolt lakószárnyakat. Hasonlók épültek hegyi várak aljába (Árva vára, Léka-, és Szalónak vára). Néhány helyen ezek a vártól távolabb, de „megerősített" formában készültek. Ilyen lakásra-, vagy átmeneti szállásra alkalmas kastélyt, kúriát a Rákóczi család több helyen is épített várai közelében: Nagysáros, Zboró, Tokaj, Tolcsva, stb. Elképzelhető, hogy hasonló okokból, az Ónodi vár mellett (és védelme alatt), itteni uradalmuk központjában, szerényebb méretekkel és kivitelben is építettek ilyet.

 

A viszonylag kis alapterületű vár, az ide telepített végvári katonaság miatt nem lehetett alkalmas birtokirányítási célokra. A fennmaradt leltárak alapján, állapota miatt, még a fejedelmi házaspár átmeneti elszállásolására sem. A kastély alsó szintjének donga-, valamint keresztboltozatokkal fedett helységei, a „széles állású", egyenetlen ablakosztások, valamint az 1,1-1,3 méteres falvastagságok alapján elképzelhető, hogy még Rákóczi György erdélyi fejedelemmé választását (1630) megelőzően, a sárospataki palotaszárnyakhoz hasonlóan, földszintesre, kőből, boltozatokkal fedve épült. Ezért „maradt meg" és volt újjáépíthető, a települést ért számos pusztítás, felégetés ellenére. Ez az épület képezheti alapját a kastély középső, „keskenyebb" részének, melyet a későbbiek során, több szakaszban bővítettek mai méretére. Erősítheti ezt a feltevést Borovszky monográfiájában közölt információ, mely szerint 1632- ben az ónodi veteményes kertben 18 ágy fokhagymát,19 ágy hagymát, 1 ágy mogyoróhagymát, 1 ágy maghagymát, 4 ágy salátát, 11 ágy petrezselymet és 1 ágy levendulát vetettek. Ez egy igényesebb, nemesi háztartás működtetésére utalhat.

A trón és az erdélyi politikai helyzet stabilizálását követően I. Rákóczi György fejedelem és felesége Lórántffy Zsuzsanna figyelme ismét Magyarországon lévő birtokaik felé fordult. Erdélyben sokat és nagy hozzáértéssel építkeztek. Ez nem csak az épületek külsején, hanem műszaki színvolán, „tartósságán" is látszik. Nagyobb részük, a mostoha körülmények ellenére, ma is áll. E tapasztalatokat használták fel itthoni építkezéseiken is. Jól választották meg építőmestereiket és a megépítendő terveket. Agostino Serena „velenczei fundáló" neve mind erdélyi, mind a sárospataki építkezéseikhez bizonyítottan kapcsolható. Munkáin keresztül jutottak el ide a lombardiai vár-, és palotaépítkezések motívumai és építészeti megoldásai. 1640-es évek elején kezdték meg a Pataki palotaszárnyak emeletesre bővítését, melyet a Harmincéves Háborúba való belépés egy időre szüneteltetett. Linzi békét követően (1645) azonban nagy ütemben ismét folytatódott. Anyagi fedezetét annak a hét északi vármegyének jövedelme biztosíthatta, melyet a békekötés Rákóczi Györgynek juttatott. A vár és a város külső „védőműveinek" megerősítése mellett, kortársak a palotaszárny „fényes voltáról" írnak. Az ónodi kastély épületének szempontjából érdekes lehet a pataki belső várudvar északnyugati szögletében, a palotaszárnyakhoz „kívülről illesztett", 1645-ben épült, kb. 8 m belső átmérőjű „kerekdeden rakott" lépcsőház. Ma ez a később épült földszinti árkádsor, illetve a felette lévő emeleti folyosó része (Jelenlegi főlépcső a 19. század során épült). Hasonlóakat itáliai reneszánsz palotákban és villákban láthatunk. Nálunk ebben a korban „szűkebb" csigalépcsőket, egy-, vagy kétkarú külső, vagy belső lépcsőket építettek (lásd Lórántffy loggia és lépcső Patakon). Az ónodi kastély kereken alakított belső lépcsőjét, a sárospatakihoz hasonlóan, kívülről kapcsolták az épület középső szakaszhoz. Feltételezhető, hogy annak mintájára épült, az emeletráépítéssel egy időben.

H.Takács Marianna: Magyarországi udvarházak és kastélyok c. könyvében (60.old.) 1638. évi adatok alapján, vázolja fel Rákóczi György mezőörményesi udvarházának 17. századi képét, melyet méretei, rendeltetése és külső képe (a jelenlegi kétszintes, kőlábas tornác későbbi toldás) alapján típusosnak ítél. A kerítés nem kőből, hanem „boronákból sasokban felrótt, az feli tövissel megverth". Ezen két kapu nyílik, a nagyobb felett egy lábakon álló „felház", körül tornácos, zsindellyel fedett, tapasztott sövényből készült, fa lépcsős feljárattal. Az udvarház tornácos, abból egy pitvar (kemenyes ház) nyílik. A pitvarból balkézre „négy-lantornás" ablakú szoba. Ebből egy „három-lantornás" alakú másik szoba meg egy árnyékszék. A pitvar másik oldalán, balra a sütőházat és konyhát, az ebédlőházat, melyből oldalkamra és árnyékszék nyílik, valamint egy újabb szoba, melynek a pitvarra is van ajtaja. A leírásból az állapítható meg, hogy helységek a pitvart középre fogva, helyezkedtek el. Ez az elrendezés az ónodi kastély középső, téglatest alakú tömbjének felső szintjére is illeszthető, ha a később épült oszlopos tornác nélkül képzeljük el. E szerint az udvari homlokzat közepén, a lépcsőház méretével előléptetett középrizalit lehetett. Ennek egyik felét a lépcsőtér, másik felét a mai előtér szélességében, a nagyterem ajtajáig meghosszabbított „pitvar" foglalta el. Ehhez két oldalról, kétmenetes elrendezésben csatlakoztak eltérő szélesség méretű szobák. (Tornác építésekor ezt a rizalitot szélesítették meg a mai előtér jobboldalán lévő helységgel). Ez az épülettípus, valamint belső szobakiosztás, hagyományosnak tekinthető a 17. század felsőmagyarországi építészetben (Bethlenfalva, Tolcsva, Kéked), jellemzője az alsó-, vagy pinceszint dongaboltozatos lefedése, két szobasoros helységosztás, valamint a két szobasor jelentősen eltérő szélességi mérete. Amennyiben mindkét szint egy időben épült, lépcsőt az épület középső tengelye közelében alakították ki (Tolcsva). Emelet ráépítésnél kívülről toldtak lépcsőteret az épülethez (Sárospatak, Tállya). A század első felében a felső szinten teknő-boltozatokat építettek. A későbbiekben, főként emeletráépítéseknél, gyakran alkalmaztak fagerendás lefedést.
Borovszky közli Borsod vármegyei monográfiájában (322. old.) az 1636. 02. 01.-én az ónodi várban készült leltárt. Ebben Szentpéteri Imre udvarbíró adta át hivatalát Gönczy Andrásnak, egyben tájékoztat a vár külsejéről és beosztásáról. E szerint az „öreg" Rákóczi I. Györgynek a kapu felett volt a „háza", mellette a fejedelemasszonyé. A bástyán egy „új házban" volt az ebédlő palota. Volt egy „kerengő garádics", veres torony, szabó ház, „czejt ház" (fegyvertár), lisztes ház, sáfár ház, valamint több gazdasági épület. Ebben említik, hogy a házakra és palánkokra „nagyon ráférne az építés". Kiváltképpen a belső vár épületei, a padlások, a „héjazatok" folyosói és a garádicsok „igen megromlottak". Ez a felsorolás illeszthető a belső vár egymenetes palotájára. A Rákóczi család Erdélybe költözése és a leltár felvétele közt hat év telt el. Ennyi idő alatt, a belső várban lévő lakrészük, amennyiben megelőzően használták volna, nem lehetett volna ilyen állapotban. Ez a tény is erősítheti majorságukban lévő udvarház korábbi felépítését. H. Takács Marianna idéz egy harmincnégy évvel későbbi, 1670. 09.15.-én készült leltárból (Forráskiadványok IV. II. 498-501) úgy értelmezve, mintha azt, ugyanott, a várépületben vették volna fel: Talán újabban épült(?) női lakosztály mellett a nőcselédek szobája, egy pitvar,mely az asszony és a férfi lakószobáit összeköti. „Urunk háza és a Pitvarból job kézre nyíló öregh gerendás Pallásos ház, melyben régben a Palotás gjalogok laktak. Ezen házból nyíló öreg Szeglet ház gerendás, padlásos... Az alsó rendben lévő házak között garádics, folyosó, pitvar. Pitvarból bal kéz felől való szeglet ház feljáró garádics, kerekdeden kőből éppétetet.... innen jobra ebédlő Palota, gerendás, deszka Padlásős." Több újonnan épített gazdasági épületet említ és közli, hogy a kapuban kőből épült lépcsők vannak. A két leltár egybevetésekor látszik, hogy nem készülhettek azonos helyen. A korábbi illeszthető a várban lévő egy szobasoros palotára, a későbbi azonban csak a kastély „kétmenetes" középső tömbjének felső szintjére. A „kerekdeden rakott lépcső" megnevezés félrevezető lehet. így emlegették a csigalépcsőket korábban, a leltározók ezt az elnevezést használhatták a más technológiával épített, nagyobb belső átmérőjű lépcsőtérre is. Valószínű, hogy Rákóczi György, fejedelemmé választását megelőzően, a biztonságosabb, de szűk és kényelmetlen várbéli lakrészük mellett, majorságukban építettek egy jobb lakhatási körülményeket biztosító udvarházat, melyet később, az 1640-es években, emeletesre bővítettek.

Borovszky ír arról is, hogy a Harmincéves Háború során, Habsburgok seregeivel az ország területén csatázó I. Rákóczi György fejedelem 1644. év végén Ónodra tette át főhadiszállását. Ekkor intézkedett a vár megerősítéséről. Ez idő alatt Vattán is vadászott. Erre az időszakra vonatkozhat, az 1670-es léltár azon kitétele: " ... Pitvarból job kézre nyíló öregh gerendás Pallásos ház, melyben régben a Palotás gjalogok laktak". Ők lehettek a fejedelem testőrségét ellátó katonák.
Sok adatot találunk az ónodi építkezésekről. Vár és uradalom egy elszámolási egységhez tartozott, ezért ezeket a ráfordításokat kizárólag az erődítményre vonatkozónak tekintik, miközben a fennmaradt leltárak, katonai szemlék annak folyamatosan romló állapotáról számolnak be. A vár fenntartását a Királyi Kamara, az általa védett környező vármegyék, valamint a birtokos Rákóczi család együttesen finanszírozta. Elképzelhető, hogy ez a „könyvelési mód" fokozottabb áldozatvállalásra ösztönözhette a Kincstárat és a vármegyéket, miközben lehetőséget biztosított a vár ellátásában nélkülözhetetlen „majorsági" építkezésekre. Ismert, hogy a család magyar építőmestere Tályai György dolgozott Ónodon, valamint hogy a fejedelemasszony erre a célra 20 000 forintot rendelt. Lórántffy Zsuzsanna férje halálát (1648) követően, kisebbik fiával, Zsigmonddal (1622-1652) együtt „haza költözött" Sárospatakra. Annak korai és hirtelen halálát követően, látva idősebb fia II. György „sikertelen" uralkodását Erdélyben, idejét és energiáját birtokai szervezésére és kiépítésére fordította (Divald Kornél). Valószínű, hogy így akarta biztosítani leszármazottai számára családi vagyont. Fiával, az erdélyi fejedelemmel egy évben halt meg 1660-ban.

Az ónodi Rákóczi kúria ebben az időben már feltehetően állt és nem volt a vár része. Lórántffy Zsuzsanna menye Báthory Zsófia és unokája I. Ferenc birtoklása idejéből kevés adatot ismerünk a birtokirányításról és gazdálkodásukról. Tudjuk, hogy I. Rákóczi Ferenc és édesanyja Báthory Zsófia 1661-ben beleegyeztek abba, hogy ónodi és szendrői váraikba osztrák katonákat telepítsenek, valamint, hogy a Wesselényi féle összeesküvés utáni számonkérést elkerülendő (1672), ónodi uradalmukra 30.000 forintot táblázzanak be megfizetésig, évi 6 %-os kamattal. 1664-ben kelt Pethő Zsigmond várnagy, Zemplén Vármegyéhez intézett levelében külső várról: „Az Palank olly romladozott állapottal vagyon, ....mind Lo, s mind egyéb Szarvas Marha szabadon ki mehetne rajta."...( Kazinczy It. Sátoraljaújhely. F.207. n. 85.). Eger várának töröktől való visszavételét követően, az Ónodi-vár katonai szerepe és fontossága megszűnt. Kuruc háborúk alatt folytak harcok a környéken, ennek következtében „a vár rommá lett". A kúriáról nincs adatunk, de valószínű, hogy az is sérült. Ónod II. Rákóczi Ferenchez, illetve az itt tartott országgyűléshez kapcsolódva került ismét az érdeklődés központjába.

II. Rákóczi Ferenc alig néhány napos korában veszítette el atyját, s minthogy I. Rákóczi Ferenc végrendeletében gyermekeit Lipót császár pártfogásába ajánlotta, csak nehezen tudták a magyar tanácsosok közbenjárásával kivinni, hogy Lipót főgyámsági jogának fantartása mellett édesanyjuk, Zrínyi Ilona legyen a gyámjuk. Így vált lehetővé, hogy Rákóczi magyar környezetben, férfias lelkű anyja vezetése mellett nevelődhessék. Előbb Munkácson, Sárospatakon, Regécz várában, 1680-tól, miután Rákóczi nagyanyja, Báthory Zsófia meghalt, állandóan a munkácsi várban laktak, azután is, hogy Zrínyi Ilona 1682-ben férjhez ment Thököly Imréhez. (1657-1705) Felső-Magyarország és Erdélyi fejedelemhez.

Budavár bevétele után egész Felső-Magyarország Lipót birtokába került a Rákóczi-javak legnagyobb részével, Munkács várát kivéve, amelyet Zrínyi Ilona Caraffa és Caprara tábornokok ismételt ostromai ellenére hősiesen és kitartóan védelmezett. Miután azonban Zrínyi Ilona segítségre nem számíthatott, kénytelen volt 1688. január 17-én feladni a várat. A kapituláció értelmében a Rákóczi árvák összes javaikat visszakapták ugyan, de Lipót gyámsága alá helyeztettek s anyjukkal együtt Bécsbe kellett menniük. A király Kollonich bíbornokot bízta meg neveltesésük intézésével, aki Rákóczit neveltetésével el akarta nemzetétől szigetelni, miután nénjét, Júliát erőszakkal vitte be Bécsben az Orsolyák intézetébe, Ferencet Neuhausba a jezsuiták kollégiumába küldte.

Rákóczi Juliánná 1691 június 24-én házasságra lépett Aspremont Ferdinand-Gobert gróffal, aki kalandos körülmények között szöktette meg Júliát az Orsolyák intézetéből és vezette oltárhoz.

Az Aspremont családot a Estei herczegi házból eredeztetik. Az Aspremonti grófságot Siegfried kapja Martell Károly lothringi herczegtõl. Utána a család számos ágra szakadt.

Aspremont Ferdinand-Gobert hamar fölismerte a Rákóczi birtok óriási gazdagságát és fellépett az országrésznyi Rákóczi-örökség leánynegyedére való igényével, de Ferenc nagykorúságáig (1694-ig) semmiféle osztozkodásról nem lehetett volna szó. Ellenben gyámjai Aspremont grófnak a követelésére - 1692-ben Rákóczi Ferencet Bécsbe rendelték, és nagykorúsították. Minderre azért volt szükség, hogy a Rákóczi-vagyonból nővére törvényes örökséget (haereditarius), a „leánynegyedet" kiadhassák.

Rákóczi Ferenc - talán éppen nagylelkűségéből, vagy talán nővére nem éppen önzetlen rábeszélésére esetleg fiatalkori átgondolatlansága és tapasztalatlansága okán a roppant nagy kiterjedésű, ősi Rákóczi örökségből nem a törvényes leány-negyedet adja ki nővérének, hanem ingót, ingatlant egyaránt megfelez vele. Az ingó örökség megfelezése már 1693 januárjában megtörtént.

Rákóczi Juliánná sorra zálogba adta azokat a birtokokat, amelyeket még csak az imént kapott kézhez. Ferenc - lassan ugyan, de - tudatára ébredt, hogy az ősi nagy birtokokkal nagy kötelességek is járnak. Vagyis nénje példáját többé nem követte: sem az uradalmak elzálogosításában, sem az absentismusban (az országtól, a magyarországi birtokoktól való távollevésben).
Egy 1696-os bécsi szerződéssel a további elzálogosítások megakadályozására Ferenc lekötötte az ónodi birtokrészeit is.

Perre került sor Rákóczi Juliánná (mint felperes) és II. Rákóczi Ferenc (mint alperes) között. Sok huzavona után, 1699. szeptember 18-án kötötték meg Eperjesen, gróf Csáky István országbíró előtt a végső egyességet. Ferenc tulajdonába ment át az ónodi uradalom.

A szabadságharc leverését követően az ónodi uradalom felére tartott igényét Aspremontné Rákóczi Juliannának a kincstár helybenhagyta. 1717. évi végrendeletében gyermekei közül Johannáé lett az ónodi uradalom fele.
Az elzálogosítás szokása azonban Aspremont-részéről a szabadságharc után változatlan energiával folyt tovább.
Az ónodi uradalom másik felét (Rákóczi Juliánná része mellett) az ugyancsak „labanc-arisztokrata", gróf Csáky Zsigmond, tárnokmester kapta meg.

 

RÁKÓCZI UNOKÁJA-anekdota

Aspermont huszárgenerális, ki tudvalevőleg Rákóczi húgától származott volt, Mária Terézia korában egy ízben a II. Rákóczi Ferenc révén históriai nevezetességre juttatott Ónod alatt, nehéz utazókocsijával a sárba feneklett. Minden igyekezet hasztalan volt, hogy a kocsit kiszabadítsák.
A vásárról éppen akkor hazatérő sok paraszt elhajtatott mellette anélkül, hogy segítségére lenne; de sőt a német baján jóízűt kacagott.
Ekkor Aspermont türelemvesztetten leugrik kocsijáról és harsány hangon feléjük mennydörög:
- Hogyan atyafiak? Hát engeditek, hogy Rákóczi unokája a sárba fulladjon?
Nem kellett több, a parasztok legott kifogták lovaikat, kivontatták a grófot és diadallal vitték be Ónodra.
E kis történet híre eljutott Bécsbe is, és mikor Aspermont útjából visszatérve, ismét megjelent az udvarnál, Mária Terézia így támadt rá:
- Hallja Aspermont, én nem akarom, hogy a sárba fulladjon, de azoknak a Rákóczi-féle bolondságoknak hagyjon békét, mert különben bezáratom.

(Tóth Béla: Magyar anekdotakincs)

 

 

 

Török család

1789-ben tartott birtokösszeírásban Ónod birtokosaként többek között gróf lindeni Aspremont Gobert Jánost (1759-1819), valamint a gróf Török családot nevezi meg. 1786- ban Korabinsky nem tesz említést az épületről, Vályi említi először 1796-99 között kastélyként. ( M. O. helységnévtára. Borsod Megye. 1773 -1805). Nagy a valószínűsége, hogy az uradalom egy részét Rákóczi Júlia örököse kölcsön-, vagy egyéb szolgálat fejében „zálogként adta át" Török József kamarai tanácsosnak, aki a török-, majd kuruc háborúk során megsérült, egyéb gazdasági célra használt udvarházat a későbbiek során lakható állapotba hozta. Fia Lajos, csak házasságkötését követően (1776) költözött Ónodra, itt születtek gyerekei is. Így értelmezhetőbb a „leleszi protokollum" 1809 évi bejegyzése, miszerint gr. Aspremont Gobert János visszaveszi (visszaváltja?) gr. Töröktől a birtokot (kastélyt?). Török Józsefről (1774-től gróf) az alábbiakat tudjuk: 1714 és 1776 között élt, kilenc éven át (1745-1754) Borsod vármegye alispánja volt. Ez időszak alatt vette feleségül br. Pfeffershofen Katalint és szerezhetett tulajdont, vagy zálogjogot az ónodi „Rákóczi birtok" egy részére.

Egyes vélemények szerint ezekben az években építette fel az ónodi kastélyt. Ennek ellentmond Borovszky Abaúj megyéről írt monográfiájában. Közli, hogy Török József a 18. század közepén, Nagykázméron építetett emeletes kastélyt, mellékeli az arról készített fényképfelvételt is. 

Fényes Elek is említi a gr. Török család „derék kastélyát és szép kertjét, 976 hóid szántóját" Nagykázméron. Valószínűtlen, hogy a család abban a helyzetben lett volna, hogy egy időben két kastélyt is építessen. A két épület összehasonlítása is ellentmond ennek: Ónodon a korai barokk építkezésre jellemző egyenetlen ablak elhelyezéseket, változó épület szélesség méreteket találunk, míg Nagykázméron a korra jellemző késő barokk-koraklasszikus formát és épületdíszeket. Közel azonos időben, egy család, két ilyen eltérő stílusú kastélyt nem építhetett. Nem igazolja az ónodi kastély építtetését Török József (és fia Lajos) életpályája sem. 1754-ben a magyar királyi helytartóság tanácsosa (Budán vagy Pozsonyban?), 1758-tól a magyar királyi kamara előadó tanácsosa. 1772-ben a szepesi kamara igazgatósági adminisztrátora, majd a kamara elnöke. Mária Terézia királynő által az ország irányítására szervezett hivatalnok gárda tagja volt, „szabadkőműves" és „rózsakeresztes". Bécsben került „aranycsináló" szélhámosokkal kapcsolatba, akik azzal az indokkal, hogy Lajos fiát „megtanítják" aranyat csinálni, háromezer arany forintot csaltak ki tőle, amivel megszöktek. Hazatért nagykázméri kastélyába. Egyes információk szerint, Poniatowsky hercegtől vett egy mázsa ezüstöt és „belemerült az alkímiába". A szabadkőművesség és arany csinálás rengeteg pénzébe került. 

 A kastély történetének egyik legérdekesebb alakja gróf Török József fia, Lajos

Török Lajos, gróf (1748. okt. 7. – Nagykázmér, 1810. jún. 23.)
1790-ben névtelenül megjelenteti két, a magyar és az angol kormányformát összehasonlító, a királyi hatalom korlátozását alátámasztó röpiratát

Részt vett az 1790 – 1791-i országgyűlésen, s utána 1791 – 1793 közt tagja volt a tanulmányi bizottságnak. Szabadkőműves, a köznemesi ellenzék támogatója. Felvilágosodott elveiért feljelentették és hosszas vizsgálat után 1795 végén nyugdíjazták.

Pedagógiai és kémiai munkákat is írt. – Conspectus regiminis formae regnorum Angliae et Hungariae (1790); Dissertatio statistica de potestate exequente regis Angliae
gróf Török Lajos ónodi kastélyában gyógyszergyárat rendezett be, ahol szolgája segítségével nagyban gyártotta a gyógyszereket. Különösen büszke volta saját találmányával az „antimon-tinhtúrával” és az úgynevezett „Russ-tinktúrával”, amellyel, állítása szerint, 10 év alatt a következő betegségeket gyógyította sikerrel: „rüh, köszvény, sebek, podagra, láz, érelmeszesedés, székrekedés, kólika, köhögés és őrültség .. ."

Őrültség! Ezt írta Csorba György borsod megyei fizikus is, mert nagyon támadta a grófi kuruzslót. Kazinczy, mint szerető vő, védelmébe veszi apósát a támadások ellen:

„Az ipám nem charlatán, sem nem imposztor!”
„Theophrastus Paracelsus Bombastus bombasztjait sohasem olvasta, de olvasta az új kémikusokat.”
„ő kémiai tapasztalatait a rózsakeresztesek útján szerezte s ezeknek nem barátai a medikusok ex proffesso. Gyógyszereivel sokon segített. így Vay Józsefnén, Blodig generálison és sok száz-száz, akin segített." (Kazincy levelei, IV, 127)

Török gróf, a rózsakereszteseknél kedvelte meg az alkémiát.
1614-ben, a németországi Kassel-ben, Christian Rosenkreuz alapitotta a Rózsakeresztes Társaság -ot. A Rózsakeresztes Társaság nem vallásos csoport, vagy gyülekezet, hanem egy okkultista filozófiai, életbölcseleti irányzat volt. Bécsbôl terjed eI a rózsakeresztes-mozgalom Magyarországon is. E mozgalomnak volt leglelkesebb apostola Magyarországon gróf Török Lajos.

Minden rózsakeresztes páholynak volt alkémiai laboratóriuma, amelyben a tagok szünetlenül kísérleteztek eltitkolt, de valóságos végcéljuk szolgálatában, keresve a vörös tinktúrát és a lapis phylosopho-rumot.

Török Lajos „lelke volt” annak a Miskolcon találkozgató felvilágosult társaságnak, - mely Kazinczy szavaival élve – „annyi jó fejet bírt egyszerre”, hogy "Világot teremtenének... mely az egész honra kilövellé sugárit,”
Kazinczy Ferenc és Török Lajos közt igen szoros és mély baráti kapcsolat jött létre. Ennek főbb állomása a tállyai szüreten való első találkozás, a már említett miskolci felvilágosult társaságban való együttműködés, a kassai Magyar Társaságban való részvétel, de legfőképp az, amikor Török Lajos a kassai kerületi főigazgató mellett, Kazinczy iskola-felügyelő lesz.

Nemcsak igaz barátot talált a Török családban, hanem Sophie személyében hűséges házastársat is. „Kassán egész estéket” töltött a Török családnál. Az akkor még gyermek Sophie, Máriával testvérével a térdein ült. Erre így emlékezik Kazinczy: mindég „mondogatá Kassán, hogy” az. enyém lesz, amivel én nem gondolák”, s ha a szép nemből valakihez közeledik, Sophie e szókkal szakaszt el tőle: Hozzám-innen! nem tudja, hogy enyém.” A gyermeki vonzódás eltéphetetlen szerelemmé változott. Kazinczy, Lajos napján megkéri Sophie kezét. „Édes Sophie... mondja meg nekem, összeköthetné e életét az én életemmel?”

 

Erdődyek kora

Az ónodi uradalom birtokjogáért a század elejétől (1728-tól) gróf Csáky Zsigmond kontra Fáy perlekedés 1792-ben egy „transactióval” ért véget. A Fáyak „a törvénykezés unalmától, költségétől, és fáradságától kívánván mennél hamarább magokat meg szabadítani, én nékem Csáky Jánosnak (gróf Csáky Zsigmond fia) 3 000 R. frt.-okat ígértek a perlekedésről lemondásért.” 

Ezt követően gróf Török Lajos a per tárgyát képező uradalmi részt a Fáy családtól megvásárolta.

1809-ben, egy leleszi protokollumi bejegyzés szerint, id. gróf Török Józsefné, báró Pfeffershoven Katalin, gróf Török Lajos és gróf Török József (gróf Török Lajos fia) adták el Ónod romos várát és mezővárosát, Aspremont Gobert Jánosnak (1759-1819). (Rákóczi Julianna dédunokája)

Aspremont Gobert Jánosnak gróf Batthyány Reginával kötött házasságából született Aspremont Mária (1787-1866), teljes nevén Aspremont Linden.Baint Mária Otholina nevű leányuk.

Aspremont Máriának gróf Erdődy György (1785-1859), Varasd megyei főispánnal (1807) kötött házasságával az Ónodi uradalom az Erdődy család birtokába kerül.

(Az Erdődi család a 19. században több reneszánsz- és korai barokk várkastélyát bővítette, építette át a kor színvonalának megfelelően: Vép, Galgóc, Gyepfüzes, Jánosháza). Ónodon erre utalnak a megmaradt, „mívesen" faragott ajtószárnyak, zárszerkezetek, stukkók és kandallók. A „romantika korára" jellemzőek a saroktornyok „csúcsos" tetőikkel.

 Aspremont Mária halála után, 1866-ban (halálával Magyarországon az Aspremont név végleg sírba szállt) éppen a legértékesebb, borsodi, zempléni és szabolcsi részbirtokokból álló ónodi uradalom tagolódott szét leginkább az örökösök között. Az egykori központ Ónod (caput bonorum) és Emőd, valamint aranyosi, (sajó) hídvégi, Sajóládi és szederkényi birtokrészek özv. Erdődy Károlynénak (Princess Juliane of Kolowrat Krakowsky) (1823-1907), illetve gyermekeinek jutottak (férje 1864-ben, tehát két évvel korábban halt meg, mint az örökhagyó Aspremont Mária), Erdődy István belső- és külső-bőcsi, hernádnémeti, Hídvégi, sajóládi, alsózsolcai és szederkényi birtokrészekhez, míg Erdődy Lajos (tisza)lúczi, illetve kesznyéteni és hídvégi részbirtokokhoz jutott, Erdődy Mária (Wolkenstein Antalné) hernádnémeti, Erdődy Ágota (Széchenyi Jánosné) pedig hídvégi részföldeket örökölt az ónodi uradalomból. Az uradalom öt felé osztása becslés alapján történt ami pereskedéseket eredményezett, továbbá, mivel Erdődy Károlyné része volt a legértékesebb, a különbözet (kb. 60 000 forint) kifizetése hosszan elhúzódó készpénzterhet rótt a megcsonkult birtokra.

Az özvegy tehát haszonélvezőként vitte tovább a birtokot.

A „Török-kastély" elnevezést érdemes meg vizsgálni. Tény, hogy a Török család bizonyos ideig lakott az épületben, de az Erdődyek sokkal tovább és valószínűbb, hogy a mai épületet is ők alakították ki. A népnyelv mégsem kötötte nevükhöz a kastélyt.

Gr. Erdődy Károlynénak gyerekei közül Gr. Erdődy Rudolf Károly (1846-1932) örökölte az emődi birtokot és kastélyt-, Gr. Erdődy Júlia Goberta (1847-1901) gr. Draskovich Ivánné az ónodit,- Gr. Erdődy Valéria Goberta (1850-1933) Herceg Odescalchi Artúrné a vattait. Az utóbbi fia és örököse volt Herceg Szerémi Odescalchi Lóránd Károly /Carolus Arthur August Innozenz Franziskus Gobertus/ (Skiczó 1874. IX. 12.- Bécs 1959. VII. 19).

                                 

 

A grófnőről s a kastélyban folyó életről Takács Demeter kántortanítónak az 1950-es években papírra vetett visszaemlékezései alapján kapunk képet:

 

„Gróf Erdődy Károlyné, sz. Kolowrat Krakowsky Julia csillagkeresztes hölgy"

Én már mint öreganyókát ismertem, hozzám mindig kedves volt. Az újságért jártam fel a kastélyba, melyet átolvasás után apámnak adott át /gyenge kis tanítói fizetésből nem igen tellett napilapra/. Különösen a komornája szeretett /nagy, hosszú pipaszár nő volt, roppant szúrós szemekkel. Mindig cukorkával kedveskedett./ Nagy sürgés-forgás volt akkor, amikor a Horváthország-i Draskovich grófok látogatóba jöttek, meg a Zichy grófok, és a grófnők.

Bőven volt személyzet, Péter és Rudolf voltak a kiszolgáló inasok. Szobalányok, cselédlányok a kocsisok és béresek legszebb leányaiból legényeiből voltak kiválasztva. Amikor már hervadni kezdtek, akkor túladtak rajtuk, s elvétették őket kocsissal, béressel és egyéb alkalmazottal. Ónodon minden proli házasság a kastélyban köttetett meg nem az égben. A kiszemelt fiúnak akár akarta, akár nem el kellett venni a hervadt rózsát, Az arc rózsáit a fiatal grófocskák szaggatták le. Rudi és Stefi grófocskák, majd később Lóránt hercegecske. A grófnő bőségesen honorálta az új házasokat. 100 forint moning pénzt küldött nekik, anyakocát, fejős tehenet - persze az ajándék ahhoz igazodott, hogy mennyire hervadt el a rózsa, Ha már vénlánykor felé járt annak többet adott, a hervadni kezdőnek kevesebbet.

Meséli a fáma, hogy meleg nyári napon szánkózni akartak a grófocskák, a Júlia szigetig sóval hintetek be az utat, amelyen azután már vígan csúszott a szánka. 

Minden vasárnap litánia után a sétálóban táncmulatság volt a fiataloknak. Az öreg Bojtár bácsi a főkocsis itt válogatta ki a kerti leány munkásokat, s a szép fiukat. Maga a herceg úr 20-25 éves volt/ is sokszor megforgatta a lányokat. A nagymama ezért sokszor dorgálta őt, de ő mindig kijátszotta Bojtár bácsi éberségét. Lóránt hercegnek külön lakosztálya volta major udvarban, ellátva minden kényelemmel titkos ajtókkal. Most is hercegi lakásnak hívják.

Mindentől eltekintve jó szívű volt. Minden év végi vizsgára 100 forintot küldött édesapámnak, hogy abból vegyen minden gyereknek ajándékot. Ha valakit elemi csapás ért /tehene, disznója elhullott vagy leégett/ azonnal küldte inasát a pénzzel. Amikor apám háza 1902-ben porrá égett, másnap már leküldte a 100 forintot, lakást pedig a mai Dobay féle lakásban kapott mindaddig, míg fel nem építették a házat.

Apámat nagyon szerették, különösen a hangjáért, mely megreszketette az ablakot, ha kiengedte a hangját. Gyönyörű múzeuma vont a grófnénak a délnyugati toronyszobában. Szántáskor, fundamentumok és kutak ásásakor előkerült tárgyakat jól megfizette és üvegfedeles kazettákban helyezte el. Muzeális szempontból felbecsülhetetlen értéke volt ezeknek a tárgyaknak, Halála után a horvát grófok számukra értéktelen tárgyakat kidobálták az udvarra. Oh de hálás lett volna érte a múzeum, ha átadták volna megőrzésre, dehát nekik nem számított a múlt századok dicsősége, öröme, fájdalma.

Az ő idejéből származik az a rendelet, hogy az este járó kocsikon csengő legyen, ugyanis miskolci útjáról hazajövet szélsebesen futott a szánkó, mert olyan lovakkal közlekedett, hogy megbámulta mindenki. Egy koromsötét este velük szembe jött egy lovasszekér és a parádés ló nekirohant a szekérrúdnak, mely átdöfte a ló szügyét, ennek következtében azonnal összerogyott és kimúlt.

Az 1870-es években Ónod mellett akarták elvezetni a Miskolc-Budapest közlekedés tervezett vasútvonalat, de nem engedte a grófnő, mert „leperzseli a terményt”. így lett sok jósága mellett sírásója ónodnak.
Kijelentésem igazolására a következőket hozom fel; Apám amikor Ónodra pályázott a kántortanítói állásra Nyéken szállt le a vonatról. Akkor csak 3 cselédházból állt Nyék. Most Ónod el van temetve. Nyék talán négyszerese lett, pláne most, amióta építkezési kölcsönt ad a kormány, ónodon ez sem segít.

1907-ben halálozott el, ott voltam a temetésén. Főúri temetés volt - apámnak stólaképpen 20 koronát küldtek az inassal, de azt apám nem fogadta el, mondván - ha egy szegény ember ki tudja fizetni, akkor egy grófi temetés többe kerül. Megrestélték az örökösök, s 100-at küldtek. Ha kedves olvasóm most kimegy a temetőbe ott láthat egy gazzal benőtt, rácsos kerítésen belül kidöntött márvány keresztet és elgondolkodhatsz az élet múlásán. Hiába a 12.000 hold, a minden kényelemmel berendezett 20 szobás kastély – „minden elmúlik egyszer”. Porból lettél, porrá leszel - csak a jó tetteidet viheted magaddal az Isten trónja elé. Egy darabig Jankovics Péter első inas gondozta a sírt, majd felesége, s most már nincs gondozója /Freivolt házaspár vásárolta meg, s ide temették őket is, egy-egy elfáradt vadgalamb száll az Öreg sírra, majd a tölgyfa száraz ágára. Halottak napján sötétben van a sir, nincs aki egy szál gyertyát gyújtana. „Így lesznek az elsőkből utolsók. Béke poraira.”

 

Az uradalom tisztikara

Bartány család majdnem egy századon át szolgálta az uradalmat. /Az 1848-as hadi évben az Erdődy uradalom tisztségviselő voltak: Gróf. Nepomuk János inspektor, Bartány Károly tiszttartó, Rákosnyik József pénztárnok, Koreny Ferenc urasági kasznár. Azt mesélik, hogy amikor a Bartány fiuk osztozkodtak, a Nagyasszony vékával mérte az aranyat. Károly, Béla, Gyula és Mária voltak Bartány Károly gyermekei. Karoly nevű fia pap lett Emődön

Bartány Béla tiszttartója lett az uradalomnak, agglegény maradt. Egy szegény lánykát akart feleségül venni, de sem a grófné, sem a család nem engedte. Úgy halt meg mint agglegény. Volt egy szakácsnéja: Pap Eszter néni. Tőle született egy lány: Esztike. Minden mozdulata, nézése, alakja, szépsége, modora reá hasonlított. Béla úgy nevelte, mint leányát. Vitte magával Gleichenbergbe, Grácba és sok sok fürdőhelyre, mert asthmás lett. Eleinte a parasztlányok között élt Esztike. Lassanként kezdett „urasodni”, a ruházata is úribb lett, később már kalapot is hordott. Sajnos nem iskoláztatta, engem kért meg, hogy oktassam nyelvtanra és helyesírásra. Az apai vonzalom egyre erősödött a „tiszttartó úrban”, mert így hivatta magát az Eszterrel, A szakácsművészetet a kastélyban sajátította el a grófi szakácsnőtől. De amikor a grófócskák fikszirozni kezdték Esztikét - mert Ónod legszebb lánya volt - abbamaradt az oktatás, s a morva származású Novotni József erdészhez adta férjhez. Nászajándékul a körömi malmot vette meg nekik a tiszttartó úr, 25 000 koronáért, A grófné halála után nyugdíjba vonult a már megöregedett, valamikor délceg, fess, elegáns, sok-sok nő eszményképe, s ott üldögélt a konyha ajtajában, s babot fejtegetett az elhamvadt Eszter nénivel. Még az utolsó években is tiszttartó úr volt, csak amikor ágynak esett, akkor adoptálta Esztikét.

Érdekes történet, ahogy Eszter néni Bartányhoz került. Ki volt tűzve az esküvő napja, valami Nagy Sándor nevű legénnyel, meg is esküdtek. Javában állt a lakodalom, eltűnt a menyasszony. Kerestek, kutatták, nem találták. Úgy mesélték Bartány Bélához szökött, aki elbujtatta a szekrénybe, talán három napig szoba ill. szekrényfogságban volt. Az elhagyott férj busás kárpótlást kapott fájdalmának az enyhítésére, s későbbi mással való házasságához is szép összeget kapott. Igaz volt- e vagy nem, a kortársak így mesélték el nekem. A Bartány gőg nem tört meg sohasem, még Saád István munkatársát sem tegezte le, csak kasznár urazta, pedig ő is főiskolát végzett.

A tiszttartói lakásnak a végén volt az archivum, ahol az uradalom irattárát őrizték. Vasajtóval és vasrácsos ablakkal volt ellátva. Sokszor elbámultam a tengernyi iratot, amikor Esztikével és Pali bácsival /hajdú volt/ válogattuk a krumplit a nagy helyiségben. Ezek a tűz martalékává váltak az osztozkodás után.

Meg kell még emlékeznem a kuglizóról, amely egy zárt helyiség volt a „békáskertben”, szemben a kastéllyal. Ez is a grófné ajándéka volt az ónodi intelligenciának. A kaláber kártyajáték dívott abban, az időben. Az öregek kártyáztak - sokszor kakaskukorékolásig, a fiatalok meg kugliztak. Remek pálya volt, állandóan gondozták.

Egyszer a következő esemény történt meg apámmal: éjfél felé akart hazamenni a kuglizóból, meggyújtotta a kézi lámát, közben annyira belemerültek a játékba, hogy a déli harangszókor oszlott szét a társaság. Apám meg se nézte a lámpát, fényes nappal égő lámpával bandukolt hazafelé, az utcán járók nagy csodálkozására. Egy arra jövő falubelije ráköszönt, mondván: kántor úr nemde nappal van már?

Télen a kuglizó melletti szobában húzódtak meg, s bizony rorátéra onnan idült el. No azért egy kis itóka is hozzájárult a kimaradásá¬hoz. A kuglizó szomszédságában /a kuglizó eleinte a Dobay portán volt/ volt a Szállás /emeletes épület/, amely később Korona Szálló nevet kapta. Itt igen jó bort mértek Plickálék, később Spányik Laciék.

Borkimérés volt még a mai Kossuth utcában is, ahol Bucsai volt a vendéglő tulajdonos, aki valamikor épitész volt. Amikor lanyhulni kezdett az építkezés, vendéglőt nyitott a már említett helyen. Hogy milyen Jó bort mért, arra remek példával szolgáltak Zelenák Feri bácsi /szabó volt/ és az öreg Braunász János /kovács/. Csendben kvaterkáztak, éjfél felé már a Szózat járta, amelyet bár inogva, de felállva kellett énekelni és hallgatni. Az öreg Braunász bácsi ezt a hazafias dalt akkor kezdte énekelni, ha az atmoszféra már jóval túl volt a fagyponton. Három óra felé hazaindult a két öreg. Zelenák harminc lépésre lakott a Bucsai háztól. Elköszöntek egymástól, s elindultak. Hajnali 4-kor a kastély előtt találkozott a két öreg. Nagy volt a csodálkozás, amikor egymásra ismertek. Hát te hová mégy János? Hát te Peri? Hazafelé, zengték kórusban. így azután 6 óra felé értek haza.

A Jó öreg Braunász bácsi vett apámtól egy hordó bort. Szépen elhelyezték a pincében. A pince kulcs mindig ott lógott Braunász néni derekán, ismerve férje ura Jó szokásait. Jóni Jenő volt a segítőtársa és Zoli fia - ők sem vetették meg a Jó itókát. Nem azért volt kovács az öreg, hogy kulcsot ne csinált volna magának. A lopó is el volt dugva, de az sem volt akadály. A hordó felső részén lyukat fúrtak és kerítettek egy hosszú nádszálat, így fogyasztották a jó nedűt. Történt egyszer, hogy egy nagyon kedves vendég érkezett. Menj csak Lajos fiam, itt a kulcs, hozz fel egy kis borocskát. Oda adja a pincekulcsot, közben előkeríti Braunász néni a lopót, Egyszer csak rémülten szalad fel Lajos - édesanyám nincs bor a hordóban! Jézus Mária! csak nem folyt el? Lemegy a pincébe körülnézni Braunász néni, hát ott látja a lyukat, ahol elfolyt a bor, de nem a földre, hanem a fentnevezett illusztris családtagokba.

Még egy érdekes dologról kell megemlékeznem. Szokás volt egy kis meghitt bált rendezni a kuglizóban. Ott volt mindenki. Persze erre új ruha kellett az asszonyoknak. Édesanyám is csináltatott Galambosival egy uszályos ruhát. Amikor Galambos bácsi hazahozta a ruhát, apám gyanús szemmel nézegette az új ruhát. Nem tetszett neki, de nem szólt semmit. Elérkezett a várva-várt este, édesanyám el kezdett öl¬tözködni, én húzogattam a midernek a madzagját, amikor azzal készen lettünk, ment édesanyám a ruhásszekrényhez, hogy kivegye a divatos ruháját. Mikor kivette azt, kövé meredt arccal állt meg, én is megrémültem, az uszály le volt vágva, s bele volt dugva a blúz ujjába. A metélő mester apa volt. Vége lett a Jó hangulatnak, igaz, hogy két ujjat vett kiengesztelésül, de neki megérte. Azelőtt meg a magas nyakú blúzt fosztotta meg a magas nyakától apám.

A kuglizó híre eljutott vidékre is, jöttek is hűségesen a vendégek, Meyó László nyéki főjegyző, Barna Gyula keresztapám Sajóládról, Értelmes Gyula nagycsécsi főjegyző. Persze néha elfajult ferblire a kaláber, mely eléggé szedte „áldozatát”. Bérma keresztapám egy alkalommal vadonatúj lószerszámát kártyázta el.

A ferbli-hősök között első helyen volt Farkas Gyula sajóládi esperes / később egri kanonok/, Hankó Bála girincsi rk plébános. Apám sohasem ferblizett, hűen kitartott a kaláber mellett. Meg kell említenem, hogy Bordás János cigányprímás is sokszor megnyújtotta a zárórát. A környék híres prímása volt, bandájával együtt. Folyt a bor, majd a pengő. A pénzt szívesen zsebre vágta a cigány, de fizetni sohasem szeretett. A másvilágra távozó cigánytemetésért egy fityinget sem kapott tőlük apám, igaz, hogy ő sem adott nekik. Amikor tányérozni mentek a morék apám azt felelte: „majd eltemetlek ingyen.” és mit ád az Isten - apámnak elhúzta a nótáját - és én temettem el ingyen, bár hosszú búcsúztatót rendeltek, amit el is énekeltem, de a mai napig sem kaptam érte semmit.

Egy másik dolgot is meg kell említenem. Kissé emelkedett volt a hangulat a kuglizóban. Harcer doktor odafordult apámhoz: „Kántor Uram mennyi pénzt kér érte, ha meghalok, s gyalog kikísér énekelve a nyéki borházamba?” /10 km a távolság/ 10 forintot - mondta apám. A doktor azonnal kiguberálta a pénzt /pedig igen skót volt/, s apám nyomban zsebre vágta azt. Nem apám, hanem én temettem el 1925 őszén. Igaz, nem vittük Nyékre, itt porlad az ónodi temetőben. Övé volt az első hivatalos temetésem. Olyan nagy hó esett akkor, alig birkóztunk meg vele. Amilyen volt élete, olyan lett halála.”

Takács Demeter kántortanító

 

Melczer család

 

Az özvegy halála után Draskovich Iván (1844-1910) tulajdonába került (Erdődy Júliát vette feleségül). Draskovich rövid birtokossága alatt teljesedett Ónodon a bérleti rendszer, ám a halmozódó adósságok miatt még 1910 előtt a miskolci bankok parcellázták fel a megmaradt uradalmat 2340 kat. Hold földet, amelyet a várral és a kastéllyal együtt Melczer László (1869-1944), a Borsod-Miskolci Hitelbank igazgatóságának elnöke vásárolt meg 1912-ben. A két világháború között a Melczerek maradtak a tulajdonosok, de László, fiúörököse nem lévén, már az 1920-as években megosztotta az ónodi birtokot unokái (Semsey Erzsébet és nővérei, illetve Lukács Béla) között                    

A kellemesi Melczer-család az ősi magyar famíliák közé tartozik, felmenőit egészen a középkorig, 15. századig vezetik vissza. Előnevüket I. Lipót uralkodása idején változtatták göncziről kellemesire. Címeres levelet 1558. okt. 31. Merczel. Kristóf nyert. Az osztrák bárói rangot 1866. okt. 4. Merczel Andro altábornagy kapta.

A család sok kiváló személyiséget adott mind a megye mind az ország közéletének. Melczer László dédapja Borsod vármegye országgyűlési-követe és alispánja volt. Az ö egyik fia, István volt az utolsó királyi személynök, másik fia, János pedig László nagyapja. Édesapja 1833-ban született Kassán, és a család tagjához hasonlóan aktív résztvevője volt a borsodi közéletnek, Borsod vármegye bánja, a Borsod-Miskolci Hitelbank elnöke volt. Melczer László 1869. augusztus 10-született Sajóörösön, a családi birtokon. A hagyományokat követve ő is fontos köztisztségeket töltött be, így a M. kir. titkos tanácsosi és a cs. és kir. kamarási tisztet, elnöke volt a Borsod vármegyei Gazdasági Egyesületnek, törvényhatósági tag volt, apjától átvéve ő is betöltötte a Borsod-Miskolci Hitelbank elnöki tisztét.

1887-ben vette feleségül az 1867-ben született jónási Purgly Jankát, akinek testvére, Magda, Horthy Miklóshoz, a későbbi kormányzóhoz ment feleségül.

Házasságukból három lány és egy fiú született, de sorsukat számos tragédia övezte. Az 1888-ban született Sarolta és 1889-ben született Katinka szinte egyszerre 1892. áprilisában haltak meg, míg fiuk, István az első világháborúban vesztette életét. (István emlékének is adózik az Ónod főterén található 1937-ben állított kurucz vitézt mintázó szobor-Borsodi Bindász Dezső szobrászművész munkája)

Egyetlen felnőttkort megért lányuk, Dóra (Hejőbába, 1893. július 16 – Bécs, 1969. december 20.) előbb Semsey Józsefnek, majd 1923-ban kövecsesi Lukács Bélának lett a felesége. Melczer László a két világháború között a megye meghatározó politikusa volt, neve összeforrt Ónoddal, kétszer választották meg országgyűlési képviselőnek, később az Egységes-Párt ónodi kerületi elnöki tisztét töltötte be. 1931-ben Ónod díszpolgárrá választották. Ő alapította Ónodon Zombori Béla jegyzővel a Keresztény Gazdakört, részére egy háromszobás helyiséget is biztosított.
1944. július 19.-én Ónodon hunyt el.

  

Merczel László és neje Purgly Janka

Valószínű, hogy több átalakítás fűződik nevükhöz: többek között angol mintára, a tornác mögött, három helység összevonásából kialakított nagy központi hall, a tetőszerkezet teljes cseréje, külső-belső tatarozás.

 

Melczer Dóra és lányai

 

A kastély „utolsó” ura.

 

Kövecsesi Lukács Béla (konzervatív politikus, jogász, országgyűlési képviselő; Miskolc főispánja, földművelésügyi államtitkár, hadigondozási tárca nélküli miniszter; a Magyar Élet Pártja, valamint a Tisza-jobbparti Mezőgazdasági Kamara elnöke)

1892-ben született a felvidéki, Gömör vármegyei Rimaszombaton.

Családja meghatározó szerepet vitt a megye közéletében, édesapja Gönc vármegye alispánja, majd utolsó főispánja volt. Lukács Béla az első világháborúban 33 hónapig teljesített frontszolgálatot a császári és királyi 15. gyalogoshadosztály 6. számú tarack ezredénél. A harctéren nyújtott helytállásáért számos kitüntetést kapott. (Ennek elismeréséül 1938-ban személyesen Horthy Miklós vette fel a Vitézi Rend tagjainak sorába.)

A Tanácsköztársaság után Szegeden csatlakozott a Horthy Miklós által megalakított Nemzeti Hadsereghez. Itt az ún. Madary-féle tiszti századba nyert besorolást, amely fegyverrel számolta fel a kommunizmus maradványait, többek között az ő és társai nevéhez fűződik Szamuely elfogása is. 1923. december 8-án vette feleségül Melczer Dórát, Melczer László lányát. Házassága révén ónodi lakossá vált, egészen 1938-as államtitkári kinevezéséig, amikor is Pestre költözött. A rokoni kapcsolat egyenes utat biztosított az ónodi kerület országgyűlési képviselőségéhez.

Politikai nézetei, családi kapcsolatai elősegítették gyors politikai felemelkedését. 1935-ben Miskolc város főispánjává, 1938. decemberében pedig földművelésügyi államtitkárrá nevezte ki a kormányzó. A mezőgazdaság területe nem volt ismeretlen számára, hiszen korábban a Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara elnöki tisztét is betöltötte. Emellett 1938-tól a Gömbös Gyula Társaság választmányi tagja is volt. A második világháború idején, 1942. ápr. 17.-1944. márc. 22. között, hadigondozási tárca nélküli miniszteri tisztet töltött be. 1958. március 21-én Budapesten hunyt el.

Korabeli filmhíradó részlet.

Az Olaszországból hazatérő Kállay Miklós miniszterelnököt Lukács Béla miniszter üdvözöli a Keleti pályaudvaron.

 

A tulajdonosok elmenekülése után a második világháború alatt bútorait, berendezési tárgyait, értékeit, könyvtárát szétlopták, maradékát a szovjet katonák feltüzelték - szovjet katonai kórház működött a falai között. Az 1950-es évektől az ónodi általános iskolának ad otthont, melynek Lorántffy Zsuzsanna a névadója.

 

Forrás:

Derecskei Gyula kutatásai    http://www.blogter.hu/profil/derecskeigyula

Ónod monográfiája

Ágoston István: Muhi és Ónod irodalmi hagyományai.