Bejelentkezés

Bejelentkezés

Felhasználó név
Jelszó *
Emléklezz rám

Ónod rövid története

 Azt, hogy az ember folyamatosan jelen volt ezen a tájon, bizonyítják: a bronzkori maradványok, a vaskori eszközök, a szkíta leletek.

A település első írásos említése 1296-ból való, ekkor még Olnodnak nevezték.

Ebben az időben határának északi részén még egy település létezett, amely Farkaskorhija vagy Farkaskor-hó, röviden Korhi nevet viselt. Ezt a helységet olykor Felső-Ónodnak is írták. A XIV. század második felében már városként emlegetik; ezt egyrészt birtokosainak, másrészt földrajzi helyzetének köszönheti. A falu közelében átkelőhely volt a Sajón, és erre vezettek az északkeleti országrész felé vivő utak. Cudar Péter, a falu egyik XIV. századi birtokosa közel a Hernád torkolatához, a Sajó egyik kanyarulatában kővárat kezdett építeni.

 Védelmi szempontból ez igen kedvező volt, hiszen három oldalról is védte a folyó, de sem a tervezéskor, sem a kivitelezéskor nem egy majdani végvári funkcióból indultak ki. Korábban Borsod megyében nem volt kővár, a megyeszékhely, Borsod vára földből és gerendákból épült. Az egyéni becsvágyból kezdett építkezéshez később megszerezte Zsigmond király engedélyét is, majd fokozatosan felépítette az erődítményt. Ettől az időtől kezdve a városnak nem volt önálló státusza, csak, mint várbirtok szerepelt.

A Cudar család 1470-es férfiági kihalása után Rozgonyi, Perényi, Báthory, majd Losonczi Anna voltak a vár urai. 1561-ben és 1582-ben a várat a törökök ostromolták, 1596-tól - Eger török kézre jutása után - a fő védővonalat Ónod vára jelentette Diósgyőr és Szendrő mellett. 1602-ben újjáépítik a várat, de 1639-ben a török kirabolta és felgyújtotta. Újjáépítéséhez Lorántffy Zsuzsanna járult hozzá. 1682-ben az újjáépített várat német parancsnoka kétnapi ostrom után feladta, de Ibrahim, budai basa a vele szövetséges Thököly kurucainak kezében hagyta. Az ónodi uradalom ekkortól Thököly Imréé és feleségéé, Zrínyi Ilonáé több éven át. Az elpusztult várost és a megrongált várat újra kellett építeni.

Thököly 1684-ben írott levele erről tanúskodik. 1685-ben ismét német, majd 1688-ban török kézre került. Ekkor annyira szétlőtték, hogy védelmi funkciójának már nem felelt meg, II. Rákóczi Ferenc alatt katonai tábori szállásként használták. A kurucok katonai sikereikre alapozva tárgyalásokat kezdtek a bécsi udvarral, amely nem volt hajlandó a fő követelések teljesítésére. Ilyen körülmények között ült össze Ónodon 1707. május 31-én az országgyűlés. Június 13-án kimondták a Habsburg-ház trónfosztását és kikiáltották Magyarország függetlenségét. A kuruc harcok befejeződése után a vár tovább pusztult, köveit urai, majd a lakosság is építésekhez széthordta.

A XVI. század második felétől sok segítséget nyújtott a Rákóczi család, amelynek több nemzedéke egy évszázadon keresztül birtokolta a falut. A Rákóczi családból származó Erdélyi fejedelmek mindegyikénél találhatunk Ónodhoz való „kötődést". Rákóczi Zsigmond (1544-1608), a korábbi tulajdonos Perényi Gábor apródja-, majd végvári katona volt Egerben, ahol 1587-ben a vár kapitánya is lett. Szendrői várkapitányként, szomszéd végvárak katonáival összefogva és egyeztetve, szálltak harcba a török csapatokkal. 1577- ben, ilyen összefogás eredményeként, Rákóczi Zsigmond vezetésével győzték le a környék és a szikszói vásár kifosztása után visszatérő török sereget. Mint tapasztalt katona ismerhette az Ónodi vár erejét, stratégiai jelentőségét, ezért váltotta meg és csatolta birtokaihoz. Bocskai Istvánhoz csatlakozva, majd erdélyi fejedelemként (1607-1608), tapasztalhatta az uradalom élelmiszer-, és takarmány termelésének fontosságát hadserege ellátásában. Fia, I. Rákóczi György (1593-1648) ónodi kötődése is egyértelmű. 1615-től ónodi várkapitány, Borsod Vármegye Főispánja. 1616-ban vette feleségül a várban született és gyermekkorát itt töltő Lórántffy Zsuzsannát (1600-1660), kivel az egymáshoz írt leveleik tanúsága szerint, harminckét éven át kölcsönös összhangban, példás házasságban éltek. A „fejedelemasszony" méltó társa volt az uralkodásban. Támasza volt, politikával, „hadakozással" lefoglalt férje helyett, kiválóan irányította és szervezte nagy kiterjedésű birtokaikat. Gondoskodott a hadsereg élelmiszer ellátásáról, pénzügyi finanszírozásáról. Rákóczi György, miután erdélyi fejedelemmé választották, családjával együtt oda költözött. Birtokközpontjuk továbbra is Sárospatak maradt, ott tartották kincstárukat, levéltárukat. Fennmaradt leveleik bizonyítják, hogy magyarországi birtokaikat, a korábbiaknak megfelelő gondossággal irányították, fejlesztették. Biztonságos „hátországnak" tekintették, ahová vissza lehet vonulni. Építkezéseikkel erősítették, szépítették Sárospatakot, ottani várkastélyukat, valamint Hegyalján lévő szőlőbirtokaikat. Rákóczi birtokok nagy kiterjedése, „szétszórtsága" miatt, irányításuk, írásos beszámolók, „urbális" összeírások és leltárak alapján történt. Ezek egy része megmaradt, melyek alapján képet kaphatunk egyes birtokközpontjaikról, az ott épült udvarházaikról. Ezek alaptípusa, méreteik különbözősége ellenére, nagy pontossággal rekonstruálható, hiszen az „urbális" leírások az udvarházak és majorságok részletes leírásán kívül, azok állapotáról is beszámoltak.

A török és a kuruc időkben Borsod megye szinte elnéptelenedett. Sokan elpusztultak a harcokban, de sokan el is menekültek nemcsak a harcok, de a jobbágyterhek elől is. Békeidőkben volt ugyan szervezett telepítés, de nagyobb volt a bujdosó jobbágyok hazatelepülése. Az 1787-es összeírások szerint a lakosság száma megnégyszereződött. A falu a XVIII. században Borsod megye legvirágzóbb településévé fejlődött. Hanyatlása is e század végén kezdődik, amikor a térségben megindul az iparosodás, kereskedelmi és igazgatási szerepe folyamatosan csökken.