• 
• 

Lorántffy Zsuzsanna

Részletek

Kategória: Híres szülöttek

Közzétéve: 2013. február 25. hétfő, 21:03

Írta: Tarnóczi József

Találatok: 8017

Lorántffy Zsuzsanna 

(Ónod, 1600 körül – Sárospatak, 1660. április 18.)

 

I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna

Élete

Lorántffy Zsuzsanna élete a 17. század egyik legviharosabb időszakára esik.
A 16. század békésnek számító utolsó harmada 1593-ban háborúba torkollott. A török birodalom megpróbálta összeroppantani a magyar királyság megmaradt, egyre vékonyodó holdsarló alakú karéját. 1596-ban viszonylag rövid, kemény ostrom árán elesett Felső-Magyarország kapuja, Eger.

A mezőkeresztesi síkon Mohács után először találkozott szemtől szembe a szultáni, ill. a királyi magyar fősereg. A szultán maradt a véres küzdelem nyomán a csatatér ura. Ekkor pusztult el Dél-Borsod sok virágzó települése, köztük jó néhány véglegesen, például Muhi mezőváros is. 1599-ben tatárok dúlták a vidéket. A Sajótól ölelt négybástyás ónodi vár, mellette a tornyokkal erősített palánkkal körülvett mezőváros ekkor vált véghellyé. Korábban Eger árnyékában húzódott meg, Diósgyőr s főleg Szendrő mellett csak másod-vonalbeli erősségnek számított. 1600-ban aztán az országgyűlés gyorsan határozott kiépítése és őrségének gyarapítása ügyében. A következő évben már az építési munkálatok megszervezése is napirendre került. Elrendelték, hogy egész Abaúj vármegye jobbágysága és Zemplén vármegye egyik alsó járásának lakói Ónodot építsék (a borsodiak feladata Diósgyőr és Szendrő jó karban tartása volt). 

 

Születése

Ebben az időben Ónod várának kapitánya a híres- nevezetes Rátót nemzetségből származó Lorántffy Mihály volt. Feleségétől, Zeleméri Kamarás Borbálától ebben a hadak dúlta bizonytalan világba született bele Zsuzsanna, éppen a 16. század záró évében, Ónodon, 1600-ban.

 

Gyermekévek

Az ónodi vár falai között teltek a kisgyermek első évei. Hárman voltak testvérek: Erzse, Mária és Zsuzsanna. Mivel Mihály úrnak fia nem született, gazdag hozomány várt a leányok leendő férjeire. Az anyjuk révén a Dobó-rokonság örökösei is voltak, így került a család birtokába Sárospatak vára is. Oda, az Ónodnál sokkal biztonságosabb, nagyobb és díszesebb palotába költözött a Lorántffy-familia 1608-ban. A vagyoni gyarapodást azonban hamarosan gyász követte: 1609-ben meghalt Borbála asszony, a kicsiny leányok árván maradtak. A kor szokása szerint apjuk a gyászév letelte után asszonyt keresett magának, s gyermekeinek anyát: 1610-ben feleségül vette Felső-Magyarország egy másik gazdag családjának sarját, Andrássy Katát. Az új házasság azonban mindössze négy esztendőt ért meg. 1614. november 26-án - mint Szepsi Laczkó Máté református prédikátor írja krónikájában „a nemzetes és nevezetes Lorántffy Mihály Sárospatakon éjszaka tizenkét óra tájban meghala. Eltemették a sárospataki templomban... A község igen szánja, mint olyan vala mint édesatyja. Két leányi maradának első feleségétől, Zeleméri Borbála asszonytul: Zsuzsanna asszony és Mária asszony. Második feleségétől, Andrássy Kata asszonytul egy leánya, Kata nevű."

Az árván maradt leányok nehéz időknek néztek elébe. Zsuzsanna kisgyermekként megélte a Bocskai- szabadságharcot (Ónod vára 1604-ben nyitotta meg kapuit Bocskai hada előtt), amikor fegyverzajtól volt hangos Felső-Magyarország. Az 1606. év ugyan békét hozott mind a törökkel, mind a Habsburg-királlyal, ekkor azonban a magukat kisemmizettnek érző hajdúk bolygatták fel a táj nyugalmát. Majd Báthori Gábor fejedelemségének zavaros korszaka következett. Amikor Lorántffy Mihály lehunyta a szemét, Zemplén egyik nagyravágyó s nagyhatalmú birtokosa, Homonnai György az új erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor ellen fenekedett. Várható volt, hogy a táj ismét harcok színterévé válik. Egyelőre azonban csak birtokperek, a szokásos örökség-körüli rokoni jogi-csatározások fenyegették a leányokat. A bizonytalanság azonban nem tartott sokáig. Zsuzsannának előkelő kérője, fejedelmi sarj jelentkezett Rákóczi György személyében, akinek apja, Zsigmond jeles törökverő vitéz, Szendrő majd Eger főkapitánya, Bocska után rövid ideig Erdély fejedelme volt. György 1593-ban született, a 15 éves háború kitörésének esztendejében. Két öccse volt 1608-ban, amikor apja meghalt, egyik 14, másik 13 éves. Közülük Zsigmond 1620-ban Zsuzsanna

György hamar belekóstolt a főúri ifjak akkori „rendes foglalkozásába", a hadi életbe: 1611-ben, 18 esztendősen már Ónod várának kapitánya.

 

Házassága

A Lorántffy és a Rákóczi vagyon egyesülését is jelentette a házasság 1616-ban, s azt, hogy a Rákóczi György Felső-Magyarország egyik leghatalmasabb ura lett, akire az országrész lakossága felnézett; a kisebb birtokosok a következő években hozzá igazították politikai állásfoglalásukat.
Azt hihetnénk, hogy vagyon a vagyonnal kelt össze - igazi érdekházasság, mint a legtöbb főúri frigy abban a korban. A dokumentumok azonban másról győznek meg...

A fiatalok számára viszonylagos csendességet csak az első esztendők jelentettek. Az örökösödési csatákban rendre győztesek maradtak. De mire örülhettek volna a békességnek, felbolydult körülöttük a világ. Kitört a Habsburgok ellen a cseh felkelés, és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a kínálkozó alkalmat nem akarta elszalasztani: támadást indított Bécs ellen. Szövetségeséül megnyerte az ifjú Rákóczi Györgyöt, ami egyet jelentett a Felső-Magyarország fölötti uralommal. 1619 őszétől ismét a fegyvereké lett a szó. Aligha hitte volna az ifjú Zsuzsanna asszony, hogy élete hátralévő négy évtizede szinte szüntelen aggodalomban telik el: férje és fiai miatt, s hogy a béke ritka vendég lesz számára. A harcok közben szüli meg fiát, Györgyöt 1620-ban, ami nagy örömet jelent, hiszen így lesz, aki örökölje a fejedelmi címet.

 

Gyermekei

Zsuzsanna asszony öt gyermeket hozott világra. A kor egészségügyi viszonyai között azonban még egy fejedelmi család sem tudja minden anyai és orvosi gondoskodás mellett sem biztosítani, hogy a gyermekek mindannyian megérjék a felnőtt kort. Közülük ez csak kettőnek: Györgynek és Zsigmond nevű öccsének adatott meg. Az első kettő (Zsigmond, aki 1618-ban és Samu, aki 1619-ben született, csakúgy mint az ötödik (Ferenc) kicsiny korában hunyt el.

Zsuzsanna gondosan nevelte, iskoláztatta gyer¬mekeit. György, az elsőszülött, a fejedelmi trón várományosa (1642-ben, apja életében megválasztva) viszonylag hamar kikerült az anyai kézből, s az iskolapadból (1637), meg kellett ismernie a hadi életet az apja mellett, aki végigharcolta Bethlen háborúit, majd az általa annyira tisztelt ura halála után, 1630-ban Erdély fejedelmi méltóságába választották. Az ifjú György váradi kapitányként (1640-ben), Erdély legfontosabb végvárának élén - apja szigorú irányítása alatt - tanulta a hadi mesterséget s az emberekkel való bánásmódot. Aligha hitte, hogy élete delén e falak között hunyja le végleg a szemét, a vesztes fenesi csata után 1660-ban, s a halála utáni szétzilálódó ál¬lapotok vezetnek oda, hogy Várad szinte őrség nélkül maradva, minden hősiesség dacára is török kézre kerül.

A fiatalabb fiú, Zsigmond 1640-ben tette le utolsó vizsgáját. Az 1640-es évek közepén, amikor Rákóczi György svéd szövetségben Bécs ellen támad, Ő is fontos szerepet kap a hadjáratban.
Közben 1642-ben az idősebb testvér György megnősül. Szülei ellenkezése dacára a katolikus Báthori Zsófiát választja házastársul, aki ugyan áttér a református hitre, de ez a lépése - mint később kiderül - csak látszat. Egyelőre azonban a fejedelmi család boldog lehet, hiszen 1645-ben megszületik az unoka: Ferenc, ami azt jelenti, biztosítva van a család folytonossága. Azt senki sem sejti, hogy a kisfiú majdan trónra nem léphet, s úgyszólván egyetlen értelme életének, hogy apja lehet a Rákóczi-család utolsó nagy ívű pályát befutó hajtásának, II. Rákóczi Ferencnek, a vezérlő fejedelemnek.

Zsigmond csak 1651-ben, apja halála után három esztendővel nősült meg, neje V. Frigyes pfalzi választófejedelem leánya, Henrietta. Az özvegy fejedelemasszony öröme azonban nem tart sokáig. Három hónap múlva az ifjú asszony már halott, s 1652 telén követi a sírba a férj, a 29 esztendős Zsigmond is. A gyulafehérvári székesegyházba temették, apja mellé.

 

I. Rákóczi György halála

Lorántffy Zsuzsanna több mint három évtizedes boldog házaséletének vetett véget I. Rákóczi György halála 1648-ban. Boldog házasság volt, amit az idők viharai sem tudtak megbontani. 1619-től a háborúk, majd az uralkodás gondjai miatt gyakran voltak egymástól távol a házastársak. Zsuzsanna asszony nevelte a gyermekeit, híressé vált kertjével bíbelődött, amelyben a csodálatos virágok, dúsan termő gyümölcsfák mellett megteremtek a gyógynövények is. Sokak egészségét adták vissza a fejedelemasszony főzetei. Szívesen kézimunkázott is, s a gazdasszonyi mesterségre okította a főrangú családok udvarában nevelődő leányait. A szép hímzésekkel az egyházakat gyarapította. Az égik általa hímzett úrasztali térítőt ma a sárospataki református múzeum őrzi. Az egyházat ajándékaival férje is elhalmozta. Az ónodi re¬formátusok sokáig kegyelettel őrizték a fejedelem ajándékozta kupát, poharakat, s a korabeli leltárak a templom Rákóczi- harangjairól is említést tesznek. A birtokigazgatás is jelentős részben Zsuzsanna asszony vállán nyugodott. Fáradhatatlanul járta az uradalmakat, szigorúan irányította a gazdatiszteket, szerbe-számba vette a jövedelmeket. Férjéhez írott leveléből tudjuk, hogy 1640 szeptemberében például Beregszászon időzött. Ebédre érkezett, s délután máris kiment, szétnézett a szőlőben, amelyről megállapította, hogy ugyan jórészt elverte a jég, azonban valami termés így is lesz. De nemcsak a gazdaságot látta, hanem tudott örülni a táj szépségének is: „Mától fogva két hétre megindulok Patak felé. Én immár úgy megszokom az szép tér földeket, már nehezebb leszen, hogy oda be hamar megakad az szemem az hegybe. Ez igen szép hely."

 

 

I. Rákóczi György élete és kora

 

A Rákóczi birtokok irányítása

Akár háborús akár békés időkben, katonák fogadása és fizetése is feladata volt Zsuzsanna asszonynak. E feladatnak is példásan megfelelt: „Igen sokat gondolkodom rajta kedves uram, hogy békesség is vagyon, hogy már mégis sok hadakat kell tartani; az jövedelem most is fogyott, az költések pedig szaporodnak..." De az aggódó asszonyi szív egyre nehezebben viselte el a háború izgalmait. Kissé neheztelve s egyúttal bátorítólag is írta neki fejedelmi férje 1644 szeptemberében: „búsulásodat sajnálom, elannyira, hogy ha annak békét nem hagysz, nekem is nyavalyát szerzesz vele; hiszem Istennek hála állapotunk sem oly veszedelmes, kin búsulnod kellene..."
A hosszú távollétek miatt a fejedelmi pár hónapszámra csak levél útján tarthatta egymással a kapcsolatot. E levelek mindkét részről hallatlan gyöngédséget és figyelmességet árulnak el. A fejedelem minden fontos eseményről elsőként feleségét tudósította. Nem egyszer - mint a keltezésből kiderül - hajnalban vagy éjjel sem volt rest levelet írni, - mikor hogy volt ideje. Két-három naponként követték a levelek egymást, s ha nem jött kellő gyakorisággal rájuk válasz, akkor megfeddte. Zsuzsanna asszony is így tett hasonló esetben. Mindketten a posták késedelmességével magyarázták - bizonyára joggal - az ilyen eseteket. Több ezer levelet válthattak. Ezekből azonban alig néhány száz maradt ránk. A fejedelem nem egyszer különlegességekkel, naranccsal és citrommal kedveskedett, amit Zsuzsanna asszony sietett mind¬annyiszor megköszönni, s férjét jókívánságokkal halmozta el: „Szolgálok kegyelmednek mint szerelmes uramnak. Az Úr Isten áldja meg kegyelmedet szerencsés hosszú, boldog élettel és jó egészséggel." 

A tokaji aszú megszületésének krónikája szerint Lorántffy Zsuzsanna udvari papja, Sepsy (másképpen: Szepsi) Laczkó Máté, aki a nagyasszony birtokán a szőlőtermelést irányította, az akkori hadi események miatt a szüretet novemberig késleltette. A szőlők emiatt megtöppedtek, összeaszalódtak, így a borok édesebbek, tüzesebbek lettek.

 

Műveltsége

Zsuzsanna asszony bizonyára 1608-ban Patakra kerülve ismerhette meg a betű-vetést, az olvasást, a tudományok alapjait. A könyveket, a műveltséget bizonyos hogy mélységesen tisztelte, a pataki kollégiumot csakúgy támogatta, mint a többi kisebb-nagyobb református iskolát, köztük az ónodit is. Legfőbb olvasmánya a mélyen - de korántsem bigottan, elvakultan - vallásos asszonynak a könyvek könyve, a Biblia volt. A reformáció népi, puritáneus irányzatát támogatta, s e tekintetben a szelíd asszony, ha kellett, még férjével és idősebb fiával is szembeszállt. Kiállt nagy tudású papjai, a kollégiumok neves professzorai, így Apáczai Csere János mellett is, s megvédte őket a fejedelmi nehezteléssel szemben.

 

Comenius Patakon

Ha mást nem tett volna, mint azt, hogy 1650-ben Comeniust, a kor legnagyobb pedagógusát Patakra hívta, azzal is örök időkre beírta volna nevét a magyar és az európai művelődés történetébe. Érdemes felidézni a hívó levél néhány sorát: ”Üdvözletünket és kegyünket jelentjük neked a magunk és jeles fiaink nevében. Mi már előtt, föllelkesítve a te láváié neved híre által, melyet magadnak Európa iskolái útján méltóképen szereztél, jóakarattá! teltünk el irántad, majd a veled való személyes találkozás és beszélgetés folytán, melynek élvezését a te idejöveteled következtében a kegyes sors nekünk néhány napon keresztül megengedte, még inkább feltámadt bennünk a vágy, hogy veled hosszabb ideig együtt éljünk. Ennek a célja pedig az, hogy nekünk pataki iskolánk reformálásában, amiben az ifjú nemzedék javára és Krisztus anyaszentegyházának üdvére kegyesen és serényen forgolódunk, szent segítségünkre légy, és itt nálunk, a te kitűnő módszerednek, melyet a nemzetek között szétszórva már terjeszteni megkezdettél, teljes rendszerét kidolgozd és előadd.

Mivel tudjuk, hogy te, a kortól terhelve szenteled öregségedet a közjóra, nem akarunk téged a poros iskola terhes munkáira elhívni, hanem azt óhajtjuk, hogy a te igazgatásod alatt a mi tudós férfiaink, ennek a mi iskolánknak a jelenlegi és jövendői elöljárói, a rektorok és tanítók abban az óhajtott reformációban, minél előbbre haladjanak és a te utasításod szerint a tanulmányoknak keresett módszere ügyében fáradozva, a csödnes elmének és a jó reménységnek ezzel a törekvésével minél előbb elérhessék.

Ha óhajtásunk szerint egy évre azzal a céllal jössz hozzánk, hogy ezeket úgy, amint a kitűnő Idea scholae-ban körvonaloztad, megvalósítjuk, ígérünk és ajánlunk neked tieiddel együtt tisztességes javadalmat, s ha a dolog a terv szerint sikerül, azon fölül még hálás köszönetét..."

Comenius maga a következőket írta idejöveteléről, kifejtve tanügyi reformjai lényegét, célját:

„Éppen elhatároztam, hogy az eddig folytatott tanításügyi dolgaimtól megpihenve s ama mellékes dolgoknak búcsút mondva, a komolyabb dolgokhoz térek vissza, amikor íme Magyarországról mind a teológusoktól, mind a fenséges Rákóczi Zsigmond, úrtól úgy a saját, mint fenséges édesanyjának, az erdélyi fejedelem özvegyének nevében írt leveleket megkaptam, amelyekben megbeszélésre s az iskolák megújításáról való tervem közlésére szeretettel hívnak. Híveim beleegyezésével, sőt megbízásából, kik még küldenek is, elmentem, főleg azért, mert mikor annyi szétszórtan élő, a fenséges fejedelem városaiban száműzött morva társunkat védi őfensége jóindulatának jóságos árnyéka, méltatlannak látszott előttem hálánkat, ha valami mód adódik rá, ismét ki nem mutatni. Tehát Patakra mentem 1650. május havában s innen őfenségeikkel Tokajba. Itt néhány napi megbeszélés után azt kívánták tőlem, hogy valamit foglaljak írásba, hogyan lehetne a pataki tartományi iskolát a panszofia törvényei szerint mert már látták és olvasták az addig kiadottakat a lehető legjobb rendbe hozni.”
Zsuzsanna asszony a régi kollégiumi épület mellé újakat létesített az 1650-es években, egész „diákvárost”. Bár Comenius 1654-ben eltávozott Patakról, az itt töltött néhány év nem múlt el nyomtalanul az iskola életében. A nagy pedagógus alapvető műveinek egész sora született Patakon, köztük az első képes tankönyv, az Orbis Pictus (Ábrázolt világ). A pataki nyomda ezekben az években sorra jelentette meg - fejedelmi pártfogással - Comenius műveit.

 

Lorántffy Zsuzsanna irodalmi munkássága

Magának Lorántffy Zsuzsannának is jelent meg nyomtatásban két műve is, mindkettő egyházi tárgyú idézetgyűjtemény. Hitelvekben, a Bibliában való jártasságát egy nagy tudású jezsuita is elismerte: „Én bizony nagy álmélkodással hallom és rész szerint látom is Kegyelmes asszonyom, hogy Nagyságod ily fejedelmi méltóságban lévén, az Isten törvényében való emelkedést s az Isten könyvének tudományát minden világi mulatságnál nagyobbra láttatik becsülni."

 

Élete alkonya - halála

Élete utolsó évtizedében az iskola és a református egyház gyámolítása jelentette az özvegy fejedelemasszony számára a legnagyobb örömet. A sors kegyes volt hozzá, néhány héttel azelőtt hunyta le örök álomra szemét, hogy fia György halálos sebet kapott a fenesi csatatéren. Nem kellett megérnie a Rákóczi- ház összeomlását, amit - bár csak viszonylag rövid időre - dédunokája (II. Rákóczi Ferenc) tudott feltartóztatni.
1660. április 18-án este 10 órakor - miként a krónikás Szalárdi János írja - „ez világbul szép csendes halál által kimúlék.

Menye, Báthori Zsófia férjét és anyósát a pataki templomba (a mai katolikus templomba) temettette, mivel a zűrzavaros időkben lehetetlen volt Lorántffy Zsuzsannát végakarata szerint férje mellé, a gyulafehérvári székesegyházba vinni. Itt sem lehetett azonban még testének sem sokáig nyugalma: amikor császári kézre került Patak vára, koporsóját kirabolták fiáéval együtt, csontjaikat szétszórták, s a gondos régészeti ásatás sem tudta megtalálni maradványaikat.

Nem róhatjuk tehát le kegyeletünket síremlékénél, nem sok tárgyi emlékünk maradt tőle, de máig áll a református kollégium, amelynék iskolakertjében az árnyat adó fák alatt 1860 óta Horváth Géza egyszerűségében is monumentális szép szobra őrzi a nagyasszony emlékét: a távolba néz Lorántffy Zsuzsanna, ölében könyvet tart. A szoboravatásra ódát írt Tompa Mihály.

 

Lorántffy Zsuzsanna 

 

             

Tompa Mihály 

Lorántffy Zsuzsánna emlékezete

Nincsen halál, - nem szól enyészet
A sír hideg göröngyiről;
Csak por, mit porrá lenni késztet,
Csak az alak, mit széttöről,
Hatalmában ez nincs egészen...
S milyen volt az eredeti?
Véső, ecset, müvészi kézben,
A késő kornak hirdeti.

S mig a márvány a holt alakját
Mutatja némán, hidegen:
A kegyelet forró szózatját
Érdemiről hallatja fenn.
A hála,azt díszcsarnokokba,
Ezt a szivekbe helyezé
Könnyű romlás amannak sorsa,
Örök tartósság emezé.

Im, a dicső fejdelmi asszony
Két századév hogy sirba szállt,
De volt, ki sirjánál virasszon,
S hallassa fenn csengő szavát;
Emlékezet! az érdem édes,
Az érdem méltó magzata,
Attól e perc oly ünnepélyes,
Érzelmünknek szót az ada.

Fejdelmi nő, az volt bizonnyal,
Világ szerént, lélek szerént!
Több díszt nem nyert bársony- s biborral,
De ő hintett ezekre fényt!
Korát előzte, mint az égen
A tündérhajnal a napot,
Hogy akkor is ragyogjon, élje,
Midőn a nap lenyúgodott.

Holófernes vérző fejével,
Vagy a zászlót lengetve fent:
Ragyoghat a nő hirnevével,
Lehet bámult és ünnepelt;
De más, igaz becsét mi adja:
Lélekfönség, sziv és kedély...
Kicsiny, gyöngéd a menny harmatja,
De benne áldást szül az éj.

Ilyen volt ő; - s mint címerében
Fatörzsön zöld ág kanyarúl:
Családja mellett, nagy tervében
Állott szelíd őrangyalúl.
S fedé, ha gyult a harcok üszke,
Szerencsében s ármány között:
E szép, erős, nemére büszke,
De végzet-teljes törzsököt.

Mint nő s anya hordott keresztet,
Fogyatta kétség, síralom:
Szeretteit félteni kellett - - Majd
látni a ravatalon;
És a búban, mit sorsa rámért,
Sugár töré át a könyűt:
Hőn buzgott a közügy javáért,
Nagy lelke még termékenyűlt.

S mig földi tisztét vitte híven,
Lelkét a vallás emelé:
Igy fut a földről fényes ívben
A szívárvány az ég felé.
Szomjuhozá a bölcseséget,
Mint Dél királyné asszonya;
S a tudományok mécse égett:
Olajat rá bőven hoza.

Nagy neve a történeté már,
Megőrzi emlékét a hon:
De rá nálunk legszebb füzér vár,
Mit hosszu éltü hála fon.
Ő a mienk! - Bölcsője álmát
E habmoraj s lég hozta itt;
Patak látta élte nagyságát,
Patak őrzi hült porait.

Nagy mindenütt, lélekre, polcra,
De legnagyobb, dicsőbb e helytt:
Nemes lelke itt gyűle gócba,
Hevet, sugárt ide lövelt!
A közmüveltség szent ügyének
Terhét hordá a női váll...
Hála a jóknak, akik éltek!
De ő nagyobb mindannyinál.

Gazdaggá tett ő sok javában;
S mely most is áldást csepeget:
A meddő szirtek oldalában
Nyitott buzgalmas kútfejet.
S édesgetvén: jött a tudós, bölcs,
Elhagyta értünk dús honát;
És tudomány, rend, szellem, erkölcs
Hozták meg Tempénk fénykorát.
Itt róla szól minden nyom és jel,
Reá utal a hagyomány;
Suttog a szellő is nevével
Lombok között nap alkonyán,
S ha ajkunkon szó nem zendülne,
Ha volna keblünk fás, rideg:
Élte s holtáról megrendülve
Kiáltanának a kövek!

S mily élet ez! szent munka nélkül
Nem lenni bár egy percre sem!
És mily halál! mondhatni végül:
Te látod jól, én Istenem!
Hogy amint kedves az anyának
A kisded, kit dajkál, emet:
Oly kedves volt, neked s hazámnak
Szentelni éltem- s szívemet.

S midőn elhunyt, gyorsan jövének
Az üldözés gyász napjai!
Fejét a múzsák emberének
Alig volt hol lehajtani:
Az órjások müvét a törpék
Vivták, tépték vakon s bután...
De örvendtünk! szét még se törték...
S derű jött a ború után...

S most, - a dicsőnek képmásáról
Hulljon le a rejtő lepel!
- Mintha jőne a más világról,
Alakja megdöbbent, emel;
A perc bűve, hatalma, fénye
Rá életet játszódjanak;
Mintha homlok s kép színt cserélne,
Mintha mozdulna az ajak!

Le a fátyolt! és homlokára
Tegyünk illatos koszorút!
A mirtus-ág s a föld virága
Méltóbb homlokra nem borúlt!
S mint összekötve van szilárdan
Mi lételünk s ő élete:
E ritka ünnep hymnuszában
Hangozzék fent az ő neve!

És hangozzék fent, és fentebben
Az Úrnak hálaénekük!
Mert nagy, csudás történetekben
Az ő kezére ismerünk!
Vihar s örvény a gyenge bárkán
Sokszor már-már megosztozott,
De ő a szélvészt megdorgálván,
Parthoz vivé az árbocot.

Adott - mig elfolyt három század, Hiv
őrállót, pásztort, vezért;
S bizunk: hogy ilyen mindig támad
A vallásért, az istenért!
Bizunk, bizunk, hogy mint erős vár,
Mely az ő nevén nyúgoszik:
Fennáll iskolánk, - vihar jő
bár Fenn a késő századokig!

Áldott: ki fáklyaként világolt,
S oszlott, foszlott az éji rém...
Ki szaggatá a sűrü fátyolt,
Mely függe milliók szemén;
Adott: kik a lélekszabadság
Sulyos békóit tördelék,
Kiknek, hogy hitök megtagadják,
A máglya s bárd nem volt elég!

Sokszor gyermek- vagy gyönge nővel
Eszközle nagy történetet;
A kis Dávid parittya-kővel
Végzé, amért kiküldetett.
Az Úrnak útain titok van...
Oh ember, ezt szivedbe vésd!
És kicsinyekben és nagyokban
Imádd a bölcs gondviselést.

1860

Emlékezete

• Portréja bélyegen az 1939. évi Protestáns sorozat 40 f-es értéke. A Légrády Sándor által tervezett bélyegen neve tévedésből egy f-fel szerepel (minden bélyegen, ezért nem tekinthető tévnyomatnak). A bélyegterv valószínűleg az itt látható kettős portré alapján készült.
• Bélyegen a portréja az 1944. évi Nagyasszonyok sorozat 30 f-es értékén is szerepel. (Tervezője Konecsni György.
• Születésének 400. évfordulóján, 2000-ben szülővárosában szobrot emeltek emlékére, a szobrot Borsos István készítette, szintén 2000-ben Tiszaújváros is szobrot állítatott tiszteletére, a szobor Józsa Lajos munkája[2]
• Sárospatakon, az iskola kertben is szobrot állítotak emlékére, a szobor Horváth Géza szobrászművész alkotása, 1931-ben leplezték le[3]
• Nagyváradon, a Sebes Körös -parti parkban is egy teljes nagyságú szobor van állítva emlékére.
• Ónodon (Lorántffy Zsuzsanna Általános és Alapfokú Művészeti Iskola), Dunaújvárosban (Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium), Kaposváron (Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium), Tiszakeszin (Lórántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola), Györgytarlón (Lorántffy Zsuzsanna Általános Művelődési Központ Általános Iskolája), Pocsajon (Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola és Óvoda), Mosdóson (Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskola és Gimnázium Gyógyintézeti Óvodája és Általános Iskolája), Debrecenben (Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola), Csákváron (Lorántffy Zsuzsanna Református Óvoda) oktatási intézmény viseli a nevét, Nagyváradon (Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium), Kiskunhalason (Lorántffy Zsuzsanna Kamarakórus), Békéscsabán a második világháborúig Lórántffy Zsuzsanna Leánygimnázium működött.